Blog

Latest News
Őszi hétvége a Zemplénben

Őszi hétvége a Zemplénben

A Zempléni-hegység hazánk Észak-keleti csücskében található, igazán vadregényes táj. Jó pár napot el lehet itt tölteni bármelyik évszakban. A túrázni vágyók paradicsoma, de aki inkább várost nézni szeret, vagy autóval, esetleg biciklivel felderíteni egy adott tájat, annak is megfelelő célpont, nem beszélve a borkedvelőkről. A térség előnye, hogy viszonylag olcsón találhatunk szállást, vendégházakban, panziókban és annyira vidékies, hogy nem igazán találunk nagyvárost sem Sárospatakon kívül.

Bázisnak, szálláskeresésre a Regéc-Mogyoróska-Háromhuta vonalat javaslom, ezek nyugodt, eldugott települések a Zemplén szívében. Óhuta, Középhuta, Újhuta mind picike, hangulatos kis falvak, erdővel körülvéve, rendezett parasztházakkal, olyan itt, mintha megállt volna az idő.

Zemplén

Várak

A sárospatakin kívül még három várat találunk és mindegyik nagyon látványos. A Boldogkőváraljai-várban várjátékokat tartanak minden évben, egy hosszú, kinyúló falon lévő tornyáról híres. A Füzéri-várat pár éve teljesen felújították, fehér színt kapott. Az oda vezető út is látványos, nem csak a vár. A regéci-várból maradt meg a legkevesebb, de a panoráma onnan a legszebb. Kisebb sétával lehet feljutni a hegy tetején álló várhoz, de most már autóval is fel lehet menni.

Várak a Zemplénben

Borok

Tokajban minden évben több borbarát rendezvényt is tartanak, azonban több kisebb településen is kóstolhatunk finom borokat, például Tállyán vagy Mádon. A Megyer-hegyi tengerszemhez vezető úton egy kis tó partján egy kis borászat található, a nevére sajnos már nem emlékszem, csak a finom jégborukra.

Családi programok

A Sátoraljaújhely melletti Zemplén kalandparkban olyan hosszú bobpálya kanyarog a fák között, amilyet én még máshol nem láttam. Libegő visz fel a Magas-hegy csúcsúra, ahol kilátóból nézhetünk körbe. Ezeken kívül található itt játszótér, tanösvény, mászófal, görkori- és jégkori pálya és sípálya is. Fürdőzni pedig Sárospatakon lehet. Kisvasutazhatunk Pálháza és Rostalló között.

http://www.zemplenkalandpark.hu/

Kalandpark

Kirándulások

Egyik legismertebb célpont a Hejce felől megközelíthető Sólyom-kő, ez a sziklamászók közkedvelt helye is. A szlovák-magyar határon fekszik a Nagy-Milic – ami fákkal benőtt, így kilátást nem nyújt- és a Kis-Milic, ide kilátót is építettek, ez az országos kéktúra keleti kiindulópontja. Pálháza irányából közelíthetjük meg a tó partjára épült Kőkapu Vadászkastélyt és hotelt. Kedvenc kilátóhelyem a Háromhuta felől megmászható Kerek-kő, vagy a kicsit északabbra található Nagy-Péter-mennykő (709m), ami Rostalló felől is elérhető. Sárospatak közelében, a 37-es útról lekanyarodva könnyen megtaláljuk a Megyer-hegyi tengerszemet, kis sétával megközelíthető. Malomkövet bányásztak innen a 15.században. A magas kőfalakkal körülvett tóra több pontból is rálátunk, fent a parton tűzrakó helyeket is találunk.

Zemplen sziklak

Ásványgyűjtők paradicsoma

Aki szeretne ásványokat gyűjteni, a Zemplénben biztosan sikeres lehet. Igaz, pontos utánajárás szükséges, hogy a lelőhelyeket felkutathassuk, ebben több könyv és az internet is segítségünkre lehet. Sajnos az évek alatt ezeket a helyeket kicsit ki is fosztották, de jó pár évvel ezelőtt sikerült találnom Fonyban megkövesedett fatörzseket, Telkibánya környékén viasz-és mézopált, Erdőbénye-Mulatóhegyen a szőlősorok között kalcedont és jáspist,a Fehér-hegyi kőfejtő környékén pedig apró hegykristályokat.

Nektek mi a kedvenc úti célotok, vagy melyik az a hely, ahova mindeképpen el akartok jutni? Írjátok meg nekünk kommentben! Ha szeretnétek a facebookos utazó közösségünkhöz tartozni, csatlakozzatok csoportjainkhoz! Európai úti célokkal kapcsolatos bejegyzéseket az Utazás Európában csoportban találhattok, Európán túli utazások számára az Utazás a nagyvilágban csoportunkat ajánljuk.

Dobik

View all posts by Dobik

Utazásfüggőségem régóta tart, de mivel nem utazhatok folyton, addig is szívesen írok beszámolókat, tervezgetek és igyekszem információkkal szolgálni másoknak, ha tudok.

Related Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .