Olcsó szállások Európában magyar utazók ajánlásával

Egyre gyakrabban kértek a csoportban szállásajánlatokat adott városokra vonatkozóan. Ez érthető is, hiszen a legtöbben könnyebb szívvel foglalunk le egy olyan hotelszobát, amivel már több csoporttag is elégedett volt. Ez a lista közösségünk tapasztalatai alapján jött létre, a Ti posztjaitok alatt található szállásajánlásokból készítettük el. Ez a mi közös listánk, amiből mindannyian kiindulhatunk, amikor utazásaink tervezésekor a megfelelő szobát, vagy apartmant szeretnénk megtalálni. Informatívabb, mint az interneten idegenek, külföldi vendégek által írt vélemények tömkelege. A szállások nevénél a linkre kattintva további információkat (fotók, árak, térkép) találtok.

Ezen kívül az is okozhat fejtörést, hogy egy város mely részében érdemes szállást foglalni. Minél nagyobb város a célpont, annál nehezebb. Milyen messze vannak a látnivalók? Hogyan tudunk bejutni a központba? Jó-e a környék? Sokkal könnyebb dolgunk van, ha kapunk némi információt és nem minden ismeret nélkül kell bújnunk a booking-ot. Mivel különbözőek vagyunk, különbözőek az igényeink is, a listában találhatóak hotelek, bed&breakfast szállások, szobák és pár apartman is.

Az első körben öt várost dolgoztunk fel (továbbiak hamarosan):

Ha Te is tudsz szállást ajánlani saját tapasztalatod alapján, oszd meg velünk kommentben itt vagy a csoportban, és felkerül a listára. Negatív tapasztalatokat is várunk, hogy más ne járjon pórul.

PRÁGA

Prágának három metróvonala van (zöld A, sárga B, piros C). Ha nem a központban foglalunk szállást, hanem kijjebb találunk egy olcsóbb lehetőséget és a közelben találunk metrómegállót, akkor nagyon gyorsan be tudunk jutni a központba a látványosságokoz. Az óvárost pedig gyalogosan könnyen be tudjuk járni, azonban ha elfáradnánk, bárhol villamosra szállhatunk. A város felépítése nagyon hasonló Budapestéhez. A Károly hídon átsétálva a várat is elérjük. A Petrin hegyen található kilátóhoz pedig siklóval juthatunk fel.

Belváros:

  • Hostel Emma, 2.kerületben, jó ár-érték arány
  • Piano Apartment, tiszta, kiváló elhelyezkedésű
  • Little Quater Hostel, a vár mellett, jó áron, kedves személyzet, kényelmes ágy
  • Residence Bene, közel a látnivalókhoz, bőséges reggeli, sörözők a közelben
  • Hotel U dvou zlatych klícu, tágas szoba, kényelmes ágy, finom reggeli, belvárosi elhelyezkedés de csendes
  • Hotel Meran, 10percre a vasútállomástól, a Vencel téren, kedves személyzet, tiszta, finom reggeli, saját parkoló
  • Mosaic House, jó helyen, olcsó, tiszta, kényelmes, szemben szuper bár, wifi gyenge, finom a reggeli viszont feláras
  • Hostel Ananas, fiatalos, modern, tiszta, Vencel téren, jó wifivel
  • Exe City Park Hotel, belvárosban, központi pályaudvarhoz és Vencel térhez közel, bőséges reggeli
  • Botel Albatros, olcsó, finom reggeli, 15perc sétával elérhető a belváros
  • Studio Velkoprevorsky, a város szívében, mégsem zajos, mesés környezet, malom melett, reptéri transzfer szolgáltatásuk van
  • Atlantic Hotel, kiváló helyen, a belváros gyalog bejárható innen, bőséges reggeli, tágas szobák, parkolási lehetőség szűkös

Közel a belvároshoz:

  • Hotel Hasa, egyszerű, de tiszta, jó ár-érték arány, a belváros egy villamossal elérhető
  • Hotel Aida, tiszta, szuper reggeli, 10 percre a belvárostól
  • Hotel Tosca, belvároshoz közel, kényelmes, jó ár-érték arány
  • Hotel Klara, jó helyen, éttermek-boltok a közelben, bérházból alakították ki, emiatt hangulatos, Károly-híd pár villamosmegálló
  • Apartments near Lesser Town, folyóhoz, Károly-hídhoz közeli bérházi apartman
  • Hotel Galileo, jó helyen, tágas szobák, reggelivel, kedves személyzettel

Külső rész:

  • Hotel Mars, kedvező ár, villamos előtte áll meg
  • Iris Hotel Eden, ingyenes parkoló, bevásárlóközpont a közelben, belváros 20 percre
  • Hotel Bohemias, egyszerű, de tiszta, reggelinél nagy a kínálat, jó a közlekedés
  • Botel Vodnik, állóhajó kicsi, de tiszta szobákkal, kedves személyzet, jó helyen található
  • Hotel Seifert, kedves személyzet, bőséges reggeli, jó ár-érték arány, viszont nem belvárosi, de jól elérhetők a látnivalók
  • Gallery Hotel SIS, tiszta, családi szobájuk is van, bőséges svédasztalos reggeli, központ 15perc villamossal
  • Brezina Pension, 10percre a Vencel tértől, finom reggeli, kedves személyzet, autóval is jól megközelíthető
  • EA Hotel Populus, egyszerű, tiszta, finom reggeli, zárt parkoló, fél óra a központ tömegközlekedéssel, autóval is jól megközelíthető
  • Pension Aaron, metróállomáshoz közeli, finom reggeli, jó környék, bolt és éttermek a közelben
  • Hotel Ostruvek, villamossal negyed óra a belváros,jó áron és reggeli és parkolás az árban
  • Hotel Andel, szemben a sörgyár és kb.15 perc sétával a Károly-híd is elérhető
  • Black Bridge Hotel Apartment, metró megálló közelében van, parkolási lehetőséggel
  • Apartment Luxemburska, jó helyen, metró-, villamos megálló a közelben, a környéken kávézók, supermarket és piac is található

LONDON

London hatalmas, nehéz dönteni szállásfoglaláskor. A legolcsóbbak a Bed & Breakfast hotelek. A Tower- és London Bridge környékén olyan szempontból előnyös foglalni, hogy a legtöbb látnivaló itt található, viszont drága. A London Bridge-től, illetve a Liverpool Street-től közvetlen vonattal megközelíthető a Gatwick, Stansted és Luton reptér. A  Heathrow-ra érkezőknek egyáltalán nem javasolt itt szállást foglalni, mert az utazás körülményes és hosszú. A Victoria városrész tömegközlekedési csomópont, központi elhelyezkedésű, nagyon jó választás. A County Hall rész frekventált elhelyezkedésű, de itt leginkább a felső kategóriás hoteleket találjuk. A West End szintén ez a kategória, viszont itt nyüzsgő éjszakai életet is találunk. Kensington és Paddington a legjobb ár-érték arányú környék minden szálláskategóriában. King Cross környékén könnyű olcsóbb szállást találni és könnyen el lehet jutni a látnivalókhoz. Bayswater a hátizsákos turisták kedvenc körzete.

  • Days Inn London Stansted, 5perc autóút a reptér, kényelmes szobák, kedves személyzet, parkolási lehetőség
  • Days Inn Hyde Park, kényelmes szobák, jó helyen, könnyen elérhetőek a látványosságok, csendes környéken
  • Premier Inn London, jó közlekedéssel, bolt a közelben, bőséges reggeli, modern szálláshely
  • Best Western London Peckham Hotel, buszmegálló a szálloda előtt és kb. fél óra alatt átszállás nélkül be lehet érni a belvárosba
  • Charlotte Guest House, tiszta szállás, segítőkész személyzet, csendes környéken, 139-es busszal könnyű eljutni a látnivalókhoz
  • Motel One Tower Hill, kiváló helyen, 9-es értékelésű, tiszta,nagyon hangulatos, bőséges reggelivel, a metróállomás közel
  • Romanos hotel, jó ár-érték arány, kiváló helyen, tiszta, reggeli az árban
  • Easy Hotel Victoria, jó áron, jó környéken, Victoria metrómegállóhoz közel
  • King Solomon Hotel, Luton-Victoria transzfer útvonalán, jó helyen, metró és busz végállomástól 100 méterre, éttermek, boltok a közelben, viszont alacsony booking értékelés
  • Leigham Court Hotel, jó ár-érték arány, kedves személyzet, buszmegállók 5percre
  • YHA London Central, olcsó, tiszta, nagyon jó helyen
  • Eden Plaza Kensington, remek helyen, buszok, metró 1-2perc sétára, viszont kicsi szobák
  • Thistle London Heathrow Terminal 5, A4-es autópálya mentén, autóval pár perc az 5-ös terminál, reggelivel, 24órás recepcióval

PÁRIZS

Párizsban is nagyon könnyen eljuthatunk minden látnivalóhoz metróval, nagyon sűrű a város metróhálózata. Ezen kívül ott a RER, a helyközi vasút, gyorsabb, mint a metró, mert ritkábban vannak a megállói és a metróra érvényes jeggyel igénybe vehető. A C vonal például egészen Versailles-ig visz. A 3-4.kerület a legkedveltebb a turisták szemében, építészete csodálatos. A 4. és 6.kerület nyüzsgő, érdekes kis üzeletekkel teli, közelben a Notre Dame. A 9. kerület csendesebb, de látnivalókhoz közeli és rengeteg éttermet találhatunk erre. A Montmarte, azaz 18.kerület nagyon vonzó, azonban vannak olyan részei, amiket érdemes elkerülni. És ilyen az északi, 19-20.kerület is, érdemes elkerülni.

  • London Hotel központi helyen, tiszta, kényelmes ágyak
  • Disney’s Hotel Santa Fe vidám, kedves személyzet, ingyenes shuttle járat Disneylandbe
  • Hotel Belfort 9-es metró Cahron megállójának közelében, kedves személyzet,  tiszta hotel, finom reggelivel
  • Hotel Victoria egy pici, 2*-os, de tiszta belvárosi hotel az Opera negyedben, a sarkon metrómegálló, környéken rengeteg bolt, étterem, bisztró
  • Hotel Studia jó helyen, Notre Dame negyed óra sétára, tiszta, jó áron
  • St Christopher’s Inns a Gare du Nord-nál, közlekedés szempontjából és ár-érték arányban is nagyon jó
  • Mercure Paris Alesia metróhoz közel, kedves személyzet, jól felszerelt szobák, kényelmes ágyak
  • Castex Hotel jó áron, 17.századi stílusú, Bastille tértől 5percre
  • Ibis Budget Porte D’Orleans jó környéken, tiszta de pici szobák, finom reggeli, jó áron
  • Novotel Paris Centre Bercy metróhoz közel, jó helyen, finom reggelivel, gyerekeknek programokkal, műsorokkal
  • Home Latin egy 3 csillagos, de jó hotel, biztonságos környéken, kiváló közlekedéssel a Quartier Latin negyedben
  • Hotel Lorette jó elhelyezkedésű, kellemes hotel, ingyenes korlátlan üdítő fogyasztással, ha ott szállsz meg, akkor a másik 13 párizsi szállodában használhatod délutánonként az open bárt és mosdókat
  • District République “mesés” booking értékeléssel, metróhoz közel, nyáron jól klimatizált
  • Camelia Prestige kiváló helyen, a városközpontban,nincs szükség 3zónás jegyre, de nem zajos, boltok, éttermek a közelben
  • Hotel Val Girard nagyon jó helyen, tiszta szoba, átlagon felüli furdőszobákkal
  • Grand Hotel Amelot 20perc bejutni a központba, Bastille-hoz közel, jó ár-érték arány, a reggelire érkezett panasz
  • Ibis Budget Paris Porte De Montmartre  bőséges reggeli, jó wifi, tiszta, jó ár-érték arány, metró közel
  • Hotel Pacific egyszerű, de tiszta, kicsi szobákkal, Eiffel toronyhoz közel
  • Ibis budget porte-de-Vicennes egyszerű de jó árú szállás, bőséges reggelivel, jó helyen, boltok, éttermek a közelben, vasárnaponként piac a metrómegállónál
  • Hotel Anjou, kiváló helyen, az 1.kerületben, tiszta szállás, finom reggelivel
  • Hotel de l’Exposition Republique térnél, jó áron, több metróvonal közelében, hop on busz is a közelben áll meg
  • Ibis Budget La Villette jó áron, csendes helyen, 2 metróvonal közelében, bőséges reggelivel, bolt mellett
  • Ibis Gare de Lyon Reuilly könnyen elérhetők a nevezetességek, kedves személyzet, jó áron, tiszta, kényelmes ágy, bolt a közelben

RÓMA

A Termini pályaudvar környéke nyüzsgőbb, mint más városrészek, de előnye, hogy központi helyen van. Ha ezen a részen akár kisebb utcákban foglalunk szállást, lesznek a közelben boltok, éttermek, kávézók és a látványosságokat is könnyen el tudjuk érni. Ha nyugalmasabb városrészben szeretnénk szállást foglalni. válasszuk a Monti városrészt vagy a Vatikán környékét. A Colosseumhoz közel is jó foglalni, az a rész már távolabb esik a Termini-től. Összességében az a tapasztalatunk, hogy ha metróállomások közelében találunk szálláshelyet, akkor minden látnivalót könnyen meg tudunk közelíteni.

Terminihez közel:

  • Hotel California kiváló helyen, reptér busz, Termini vonatállomás 5perc gyalog, tiszta, kényelmes szobák, reggeli nem tökéletes.
  • Hotel Max 3* jó környéken, központi pályaudvartól pár percre, látványosságok akár gyalog is könnyen elérhetőek, bőséges reggelivel, jó áron
  • Hotel Filippo 2* színvonalas szállás, Termini közelében, finom reggelivel, közelben klasszikus olasz éttermek
  • Hotel Montreal Terminihez nagyon közel, tiszta, igényes,finom reggelivel, hangulatos kerttel
  • Hotel Maryelen a Termininél, éttermek a közelben, tiszta, jólfelszerelt, légkondis szobák, kedves személyzet
  • Hotel Apogia Lloyd csendes utcában, buszmegálló közel, amivel pár perc a Termini
  • Bettoja Hotel Massimo d’Azeglio 4* szuper hotel a Teminitől 200m-re, gyalog minden elérhető, finom reggelivel
  • Hotel Max 3* Termini mellett, Trevi kút közel, jó ár-érték arányú szálloda, finom reggelivel
  • Smooth Hotel Rome Termini 3* tiszta, modern szobák, jó helyen, ezen kívül még 2 hotelük van a városban
  • Palma Residence, Termininél, reggeli nem túl jó, kedves magyar recepcióssal
  • New Generation Hostel Santa Maria Maggiore Terminihez közeli, tiszta, modern hostel

Vatikán környéke:

Colosseum közelében:

  • Re di Luna B&B metróhoz közel, Colosseumtól gyalog 15percre, “nagyszerű” booking értékeléssel
  • Roma Famous jó helyen, csendes környék, Colosseum 15percre gyalog, boltok, piac, étterem, buszmegálló közel
  • DVE Suite Rome Coloseumhoz és metróhoz közel, kényelmes, tiszta, modern, jól felszerelt szobák és finom reggeli
  • Hotel Virgilio 3* Colosseum 3 percre, a reggeli nagyon változatos, jó ár-érték arány
  • Hotel Pace Helvezia 4* szuper helyen, kedves személyzettel, panorámás tetőterasszal, Colosseumhoz közel
  • Musa Apartments Colosseumtól 700m-re, konyhával, parkolóval, egyszerű, de jól felszerelt apartmanok

Egyéb:

  • Hotel des Artistes metróállomás a közelben, mesés reggelivel, tiszta szobákkal, látnivalók könnyen elérhetők, jóval előre foglalva nagyon jó áron
  • Camplus Guest Roma kollégium mivolta ellenére csendes, gyors be -és kijelentkezés, szupermarket a közelben, vacsorázási lehetőség, reggeli finom, metróállomás közel
  • B&B La Casa di Gabry metróval könnyen megközelíthető, tágas szobák, “nagyszerű” booking értékelés
  • Smart Holidays Roma B&B kedves tulaj, bőséges reggeli, tiszta-kényelmes szobák, rugalmas bejelentkezési idő
  • Cesar Palace Guesthouse jó helyen, magánparkolóval, finom reggelivel, közelben boltok, éttermek, viszont alacsonyabb színvonal, alacsonyabb booking értékelés
  • Hotel Modigliani 3*, belvárosban, mindenhez közel, emiatt kicsit drágább, boutique stílusú
  • Monti Garden jó környéken, igényes szállás, hangulatos kerttel, finom reggelivel
  • Hotel Erdarelli 2* egyszerű, de kényelmes, tiszta, jó helyen
  • Antica Dimora Donna Isabella Navona negyedben, hangulatos berendezésű, finom reggelivel
  • Raeli Hotel Luce 4* bútor régi stílusú, a reggeli minden nap ugyanaz, de tiszta és jó helyen van
  • Mercure Rome Corso Trieste csendes, nyugodt környéken, nem belváros, de metrómegálló közel van, hangulatos erkélyes szobákkal
  • Via del Gesù Holiday Home nagyon jó helyen, a Pantheonnál, hangulatos apartman, de alacsony a belmagasság
  • Hotel Pineta Palace jó ár-érték arány, bőséges svédasztalos reggeli, kedves személyzet, jó tömegközlekedés
  • Hotel Smeraldo 3* Pantheon negyedben, közelben minden látnivaló, szuper tetőbárral
  • Ager Vaticanus kényelmes szállás a központban, reggelit nem érdemes kérni
  • Hotel Re di Roma 3* jó közelekedéssel, tiszta és kellemes, finom reggelivel
  • B&B Home 77 tiszta, csendes környéken, buszmegálló közel, finom, bőséges reggeli, készpénzes fizetés esetén 10% kedvezmény jár
  • B&B In the Center You Too gyalog elérhetők a látnivalók, boltok a közelben
  • Hotel Villa Torlonia 4*csendes környék, nem belváros, de metróhoz közel, szép kerttel

BARCELONA

Ha szeretnénk gyalogosan elérni a legtöbb látnivalót, akkor érdemes a Born, Gothico vagy Eixample negyedben szállást foglalni. A Güell Parktól és a Sagrada Familia-tól is messze van a legtöbb látványosság. A legnagyobb nyüzsgést a Rambla és a Placa Catalunya tér mentén találjuk, ezen a környéken a kisebb mellékutcákban rengeteg  hostel és szálloda közül válogathatunk. Innen metróval könnyen eljuthatunk a város bármelyik részébe. 

  • Mora Rooms nagyon jó helyen, metróhoz közel, de csendes szállás, jól felszerelt konyhával
  • Hostal Marenostrum pár lépésre a Rambla metrómegálló, tiszta és kényelmes, finom reggelivel, erkélyről kilátásssal a Ramblára
  • Sant Jordi Hostel Sagrada Familia nagyon jó helyen, fiatalos hostel, de tiszta, kedves recepciósok, szuper közösségi tér, este tilos a zajongás, metróhoz közel
  • Hotel Ronda Lesseps 4* Güell parknál, bőséges reggelivel, kávé-tea a szobában, tágas fürdővel, csomagmegőrzési lehetőséggel, kényelmes ágyakkal
  • Gaudi Sagrada Familia metróhoz, boltokhoz közel, kilátással a Sagrada Familiára, jól felszerelt apartmanok, mikróval, de nem mindegyik konyhában van tűzhely
  • Hostal Radio hostel színvonal, de jó helyen, jó tömegközlekedés és kedves személyzet
  • Barcelona Rooms Ramblától 5 percre, hangulatos erkéllyel, reptér busz 50m-re tesz le, tiszta, igényes szobák
  • Travelodge Barcelona Poblenou közel a metróhoz és a tengerparthoz 24 órás segítőkész recepcióval, finom reggelivel
  • Barcelona House 3*  szálloda pár percre a Catalonia tértől, tiszta modern szobákkal, kedves személyzettel

Ha Te is tudsz szállást ajánlani saját tapasztalatod alapján, oszd meg velünk kommentben és felkerül a listára. Negatív tapasztalatokat is várunk, hogy más ne járjon pórul.

Fotók: Pixabay.com

Egyes pontok affiliate linket tartalmazhatnak. Ha ezeken foglalsz (bármiféle plusz költség nélkül) az Utazóbázist támogatod. Köszönjük.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..