Ritkán látható jelen: az élet India és Pakisztán határán

Felfele az erődbe vezető úton, a kapun túl tárult elèm az a világ, ami Jinny-ket, Jafarokat és pórnépet rejt magában minden sarkon. Az aranyló erőd, az aranysárga sivatag középen a nyári forróságban eggyé olvad és eltűnik. Senki nem láthatja. A kapun túl, a tér középen egy nő kopott, viseltes terítőn ül egész nap. Egyik napról a másikra. Ezüstöt árul.

Leszólít, amikor arra sétálok, ahol az útjaink keresztezik egymást. Nem akarok venni semmit, de ránézek és úgy érzem, ha kell valami apró emlék Indiából, amit mindjárt az elején veszek még, akkor az tőle lesz. Nem alkudozom, mert érzem, amit érzek és látom, amit látok. Jú ár máj sziszter,- mondja nekem, én meg kicsit elhiszem magamban, hogy érzi a mögöttem lévő összes jó szándékot, ami tőlem telik. A gyereke az ölebén ül pucér fenékkel és a 6 hónapos pihe babahaj alatt 6 hónapnyi odagyógyult retek vastagítja a feje tetejét.

Meginvitál, hogy üljek le és fogadom a kedvességét. Aztán a házába is meginvitál és elfogadom, mert úgy kéri, hogy elhiszem neki, hogy a köztünk megpecsételődött szövetség, az arany erőd alatt valami igazi őszinte kommunikációs és kulturális kicserélődés. Két nap múlva térek vissza és a remény, ami a szemeiben tolmbol, azonnal kiszúr a tömegből. Elindulunk hozzá és a városnak egy olyan részére érünk, ahol az ember mezítláb jár.

A ház, az inkább kunyhó, de mi európában az ilyesmit ólnak nevezzük. Komplett család él itt. Neki 5 gyereke van. Az anya megjöttére 5 mezitlábas, szutykos képű kölyök dugja elő magát. Szerteágazó, drótszerű hajuk vizet talán sosem látott még. Hatalmas nagy, mély barna mosolygó szemeikkel még nem érzik a világ súlyát, de a sorsuk már borítékban, szépen lebélyegezve. Bár ebbe születtek bele, de az éjszaka akárhogy is nézzük hideg. A szél miatt a 15 fok is csak 12-nek érződik. Egyik másiknak a pofijára kenődött takony addig tarkítja az arcát, amíg azt a napok vagy a por le nem koptatják.

Előhúznak valami szakadt ágy szerűséget a lakból és egy darabjaira foszlani készülő takarót, így keszül el a kanapé. Leülök és a férfi elkezdi megfőzni a piacról beszerezett zöldségeket. Karfiol, borsó meg koriander és csili némi krumplival. A ház mögött egy fiatal lány chapatit gyúr a földön. A hindiben ők roti-nak hívják, derül ki, amikor Bikram, az egyik szutykos képű kis kölök előttem ugrándozva nagy vigyorral ismételgeti a szót. Mondjàk, hogy próbáljam meg és én nagy esetlenül állok neki a puha masszának, ami víz meg liszt keveréke. Velem szemben, a lány olyan profin forgatja, mintha születése óta ezt csinálná.

Felfele az erődbe vezető úton, a kapun túl tárult elèm az a világ, ami Jinny-ket, Jafarokat és pórnépet rejt magában minden sarkon. Az aranyló erőd, az aranysárga sivatag középen a nyári forróságban eggyé olvad és eltűnik. Senki nem láthatja. A kapun túl, a tér középen egy nő kopott, viseltes terítőn ül egész nap. Egyik napról a másikra. Ezüstöt árul. Leszólít, amikor arra sétálok, ahol az útjaink keresztezik egymást. Nem akarok venni semmit, de ránézek és úgy érzem, ha kell valami apró emlék Indiából, amit mindjárt az elején veszek még, akkor az tőle lesz. Nem alkudozom, mert érzem, amit érzek és látom, amit látok. Jú ár máj sziszter,- mondja nekem én meg kicsit elhiszem magamban, hogy érzi a mögöttem lévő összes jó szándékot, ami tőlem telik. A gyereke az ölebén ül pucér fenékkel és a 6 hónapos pihe babahaj alatt 6 hónapnyi odagyógyult retek vastagítja a feje tetejét. Meginvitál, hogy üljek le és fogadom a kedvességét. Aztán a házába is meginvitál és elfogadom, mert úgy kéri, hogy elhiszem neki, hogy a köztünk megpecsételődött szövetség, az arany erőd alatt valami igazi őszinte kommunikációs és kulturális kicserélődés. Két nap múlva térek vissza és a remény, ami a szemeiben tolmbol, azonnal kiszúr a tömegből. Elindulunk hozzá és a városnak egy olyan részére érünk, ahol az ember mezítláb jár. A ház, az inkább kunyhó, de mi európában az ilyesmit ólnak nevezzük. Komplett család él itt. Neki 5 gyereke van. Az anya megjöttére 5 mezitlábas, szutykos képű kölyök dugja elő magát. Szerteágazó, drótszerű hajuk vizet talán sosem látott még. Hatalmas nagy, mély barna mosolygó szemeikkel még nem érzik a világ súlyát, de a sorsuk már borítékban, szépen lebélyegezve. Bár ebbe születtek bele, de az éjszaka akárhogy is nézzük hideg. A szél miatt a 15 fok is csak 12-nek érződik. Egyik másiknak a pofijára kenődött takony addig tarkítja az arcát, amíg azt a napok vagy a por le nem koptatják. Előhúznak valami szakadt ágy szerűséget a lakból és egy darabjaira foszlani készülő takarót, így keszül el a kanapé. Leülök és a férfi elkezdi megfőzni a piacról beszerezett zöldségeket. Karfiol, borsó meg koriander és csili némi krumplival. A ház mögött egy fiatal lány chapatit gyúr a földön. A hindiben ők roti-nak hívják, derül ki, amikor Bikram, az egyik szutykos képű kis kölök előttem ugrándozva nagy vigyorral ismételgeti a szót. Mondjàk, hogy próbáljam meg és én nagy esetlenül állok neki a puha masszának, ami víz meg liszt keveréke. Velem szemben, a lány olyan profin forgatja, mintha születése óta ezt csinálná. Kék és rózsaszín ruhája mögött a gyönyörű barna tekintete olyan mély, mint valami ásott kút a magyar pusztában. Belemélyesztem a tekintetem az övébe, annak reményében, hogy talán többet megtudok felőle és ő állja a nézésem és utat enged neki. Magabiztos, erős nő, már most, pedig lehet vagy 15. A kiszáradt lisztes kéz, nem egy tinédzser keze. Valami olyan erőt láttam benne, ami nem futamodik meg. A mosolya gyönyörű és a tekintete tiszta. Soha nem felejtem el. Aztán elfogyasztottuk az ételt. A gyerekek mezítelen lábakkal, a hideg földön ülve, koszos kézzel, boldogan tömték befele a rotit és a főtt zöldség pörköltet.. a naplemente meg meghozta a hideget és a reményteli tekintet verbàlis könyörgésbe fordult és végül minden illúziót összetörött bennem, ami a testvériség szövetségére épült az arany erőd áldása alatt, a nyomás miatt, amit ily módon helyezett rám. Kissé keserédes szájízzel távoztam és azon tűnődtem vajon rosszul kellene e éreznem magam, csak azért mert olyan életet választottam valamikor az időm előtt, amiben jelenleg azokat a harcokat vívom amiket és olyan utakon járok, amilyenen járnom kell. Minden átfut ilyenkor az ember agyán. A kultúrák karmája, a hova születés mítosza, a gazdaság kizsákmányoló hadművelete, a sors és az összes szentek. Meg az, hogy vajon meddig jut el a jövő generációja cipő nélkül egy zord világban? A végső konzekvenciák azonban mindig ugyanazok. Azért vagy itt, hogy tanulj. Ott tanulsz, ahol tanulnod kell. Azt végzed, amit végezned kell, akár hibáztatsz ezért másokat, akár nem.

Uverejnil používateľ Csáó, világgá mentem Utorok 29. januára 2019

Kék és rózsaszín ruhája mögött a gyönyörű barna tekintete olyan mély, mint valami ásott kút a magyar pusztában. Belemélyesztem a tekintetem az övébe, annak reményében, hogy talán többet megtudok felőle és ő állja a nézésem és utat enged neki. Magabiztos, erős nő, már most, pedig lehet vagy 15. A kiszáradt lisztes kéz, nem egy tinédzser keze. Valami olyan erőt láttam benne, ami nem futamodik meg. A mosolya gyönyörű és a tekintete tiszta. Soha nem felejtem el. Aztán elfogyasztottuk az ételt.

A gyerekek mezítelen lábakkal, a hideg földön ülve, koszos kézzel, boldogan tömték befele a rotit és a főtt zöldség pörköltet.. a naplemente meg meghozta a hideget és a reményteli tekintet verbàlis könyörgésbe fordult és végül minden illúziót összetörött bennem, ami a testvériség szövetségére épült az arany erőd áldása alatt, a nyomás miatt, amit ily módon helyezett rám.

Kissé keserédes szájízzel távoztam és azon tűnődtem vajon rosszul kellene-e éreznem magam, csak azért mert olyan életet választottam valamikor az időm előtt, amiben jelenleg azokat a harcokat vívom amiket, és olyan utakon járok, amilyenen járnom kell. Minden átfut ilyenkor az ember agyán. A kultúrák karmája, a hova születés mítosza, a gazdaság kizsákmányoló hadművelete, a sors és az összes szentek. Meg az, hogy vajon meddig jut el a jövő generációja cipő nélkül egy zord világban? A végső konzekvenciák azonban mindig ugyanazok. Azért vagy itt, hogy tanulj. Ott tanulsz, ahol tanulnod kell. Azt végzed, amit végezned kell, akár hibáztatsz ezért másokat, akár nem.

Ha érdekel, merre jár Brigi, itt tudod nyomonkövetni, az Instagram profilját pedig itt találod. Megosztanád velünk az utazós sztorijaidat te is? Küldd az utazobazis@gmail.com-ra!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..