Rend a káoszban: robogóval, Indonézia utcáin

Aki járt már Dél-Kelet Ázsiában tudja, hogy a közlekedés egy káosz. Valahogy így képzelném egy lelkiismeretes kresz-oktató rémálmát, ahogy itt közlekednek, ahogy ezt meglátja szívrohamot kap, majd leizzadva felriad, hogy csak egy álom volt. Huh. Na, de ez itt a színes-szagos ázsiai valóság az összes pozitívumával és negatívumával együtt. Második éve élek és közlekedem Indonéziában valamennyire átlátom már, hogy hogyan működik itt a dolog. És hogyan nem. Fontos tudni, itt baloldali közlekedés van.

Külföldieknek/turistáknak elég a nemzetközi jogosítvány, nem kell, hogy motorra is érvényes legyen, elég ha autóra van – természetesen ha itt él valaki, más a helyzet, akkor előbb-utóbb meg kell csináltatni a helyi jogosítványt. Motorbérlésnél senki sem fogja kérni a jogsidat, csak útlevelet, javaslom ne az eredetit add oda, hanem egy másolatot. Meg fognak elégedni azzal is.

Ha nincs jogsid akkor is tudsz/lehet motort bérelni, csak a rendőr ne állítson meg. Balin nem kockáztatnám meg, de máshol nyugodtan lehet. Balin sajnos utaznak a jogsi nélkül vezető turistákra.

 

Itt nincs olyan, hogy vezetni tanulás. A gyerekek már kiskoruktól motoron ülnek. Ennek megvan az az előnye, hogy tényleg megtanulniuk vezetni effektíve nem kell (az autó kicsit más tészta, egyszer ültem egy autóban amivel a sofőr 60-nál is kettesben ment, majdnem ejtettem egy könnycseppet a motorért, olyan keservesen sírt szegény). Néha szoktam azzal viccelődni, hogy az indonézek motoron születnek 😀 Ebből kifolyólag, nincsen annak sem kultúrája, hogy a kreszt használják. Mindenki megy amerre lát és amerre tud. Ezzel addig nincs is gond, ameddig nem pottyan bele a közlekedésbe egy “bulé” (fehérember), aki a nyugati, szabály-alapú közlekedéshez szokott.

Az elején iszonyatosan lestresszelt, tiszta idegbajos lettem,  hogy folyamatosan dudáltak rám. Hamar megtanultam azt, hogy itt a dudálás azt jelenti, hogy “hellószia, jövök/ előzlek, kifordulok eléd, figyelj!” Pár hétbe beletelt, amíg megszoktam, hogy nem azért dudálnak rám mert valamit rosszul csinálok.

Indexelni elég véletlenszerűen szoktak. Sokszor látni, hogy a körforgalomban befelé indexelnek, és akkor kapcsolják ki az indexet, amikor ki akarnak fordulni a körforgalomból. Az is viszonylag gyakori, hogy egy kereszteződésben az elakadás-jelzővel jelzik, hogy bizony ők egyenesen akarnak menni. Ez a jobbik eset, mert nagyon sokszor semmilyen irányjelzést nem használnak, esetleg ha van utas, az a kezével integet, hogy lekaranyarodnak. Sokszor úgy is felejtik az indexet, akár soksok kilóméteren keresztül villog az index (ezt például autónál pláne nem értem, nem zavarja őket a kattogás?)

Ezért úgy kell közlekedni, hogy mindenre fel van készülve az ember.

Elsőbbségadás sincsen, átengedni gyalogost, másik motort/autót nem szokás. Mindenki megy, ha ki akarsz fordulni egy útra, akkor szép lassan csorogsz előre amíg ki nem tudsz fordulni, megállni senki sem fog, kikerülnek. Falka-elv működik: sok motor erősebb mint egy autó, így ha már többen szeretnétek kifordulni, simán megállítjátok a forgalmat. Pro-tipp: érdemes a helyiekre tapadni ilyenkor :).

Még csirke-koromban néha megálltam, hogy elengedjek/átengedjek másokat, néztek rám, mint borjú az új kapura, nem értették mit csinálok, úgyhogy gyorsan le is szoktam róla.

Nagyon tetszik az, hogy kereszteződésekben ha kis ívben kell kifordulnod, sokszor tábla jelzi, hogy a piros lámpa ellenére megteheted (kék színű jelzi a lámpa alatt, ha piros akkor tilos). Azért, mert az alapszabály az, hogy mindenki megy az orra után, és emiatt iszonyatosan kell figyelni mindenre, tehát a forgalom fel van készülve a random beforduló motorosokra és autósokra.

Nincs megadott sebesség sem, sokszor látni időseket, családokat motoron (2-5 ember), akik gyök kettővel, akár csak 10-20km/ órával csorognak az út szélén, akik gyorsan akarnak menni, simán kikerülik őket. Becak-osok (bicikli, az elején 2 utas-üléssel), simán mennek az út közepén, kicsit lassítva a forgalmat, de senki sem anyázik, ahogy ezt a jó magyar honban megszoktuk. Izgalmas-színes káosz ez, egész költözést le tudnak folytatni az indonézek motorral, szekrény, ágy? Nem gond, felülnek ketten a mocira, az utas pedig fogja a szállítandó tárgyat. Egyszer leelőzött egy talicska 70-nél … (link itt) Családi kirándulás motorral? Simán, 5-en is felülnek a mocira, kisbabákat kendőben magukra kötik, a nagyobbak a felnőttek között ülnek. 5 méter hosszú vascső? Tidak apa-apa (az indonéz hakuna matata), elvisszük azt is motorral. Jelzés/piros kendő, hogy lássák mások is hogy hosszabb mint a szállító jármű? Nem kell, nincs rá szükség.

Már én is szállítottam keresztbe a motoron 120cm magasságú, polcos szekrénykét, nem is egyszer 😀

 

Sisakviselés is úgymond opcionális. Nagyforgalmú utakon általában mindenkin van, de mindig látni kivételt. A rendőr mondjuk büntet érte. Kis utcácskákban falukban az a ritkább, ha valakin sisak van, végülis, csak pár percre puttyant rá az ember motorra, minek vigye magával? Meleg és kényelmetlen.

 

Tetszik ez a mentalitás, nem kell semmit túlgondolni, túl szabályozni. Komoly balesetből kevés van, egyrészt az utak minősége és a közlekedés mentalitása nem engedi meg az európában megszokott sebességet. Kisebb balesetek viszonylag gyakoriak.

 

Apropó, sebesség. Ha lehet ilyet mondani, hogy átlagsebesség itt, akkor azt mondanám, hogy olyan 30-40km/óra. Ezzel a sebességgel biztosan lehet tervezni, hogy mikorra ér az ember a célállomásra. Google maps-et is jól lehet (általában) használni, és valamennyire lehet azzal az idővel számolni amit kiír ha már rutinosabb róka a sofőr.

 

Mindenkit, aki érez egy kis kalandvágyat magában és jobban szeretne belelátni/beleérezni a helyi mentalitásba és kultúrába bátorítanék arra, hogy próbálja ki a robogózást. A fentiek figyelembe vételével természetesen, felkészülve bármire az úton. Így leírva ez sokkal ijesztőbbnek hat mint amilyen valójában. Szabadabb az ember sokkal több helyre el lehet jutni motorral – sok utca nem autós forgalomra van kiépítve.

 

Számomra a mai napig, az egyik legcsodálatosabb élmény, ha éjszaka az üres úton falhatom a kilométereket, a brummogó motorral kettesben, a lámpa fénye pont annyit világít meg amennyire szükségem van, a szél süvít a sisakomon és a kilométerek száguldanak alattam.

Talán itt esek túlzásba, de ilyenkor nehezen állom meg, hogy ne ejtsek egy hála-könnycseppet azért mert ezt megélhetem/itt lehetek.

Akit érdekelnek a kalandjaim facebookon youtube-on és instagramon is megtalál! 😉

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..